Amennyiben cégként szeretnél vásárolni könyveket, akkor látogass el a Red Zone Book webshopjába.

Rebecca Reed - Az én váram

Cikkszám: 
0041

Jamina ​váratlanul megörökli a nagyszülei házát a hozzá tartozó kisebb szállodával együtt. A lány kénytelen feladni a terveit, és egy másik államba költözik, hogy tovább tudja vinni a családi örökséget. Nagy lelkesedéssel vág bele az új életébe, ám akkor még nem tudja, hogy milyen megpróbáltatásokkal fog szembenézni. Hamar rájön, hogy a szállodát fel kell újítani, ezért ideiglenesen kénytelen munkát vállalni. A véletlen összehozza Kaidennel, akiről kiderül, hogy építész, ezért őt bízza meg a munkálatokkal. Rövid idő alatt szerelem bontakozik ki köztük, ám a férfinak menyasszonya van. Hiába töltenek csodálatos napokat együtt, a férfi nem bontja fel az eljegyzését, és időt kér a lánytól. Miközben Jamina az érzéseivel küzd, különös események sora veszi kezdetét, melyek végén az élete is veszélybe kerül. Úgy tűnik, hogy valaki meg akarja szerezni az örökségét, és mindent megtesz, hogy elüldözze őt a városból. Hatalmasat csalódik szerelmében, de a lány nem törik meg. Bármi is történik körülötte, bármilyen nehéz is, ő kitart. Vajon ki áll a dolgok hátterében? Az ügyvéd, aki megfenyegeti? Talán az expasija, akit kidobott? Netán Kaiden menyasszonya, aki féltékeny? Vagy maga Kaiden, aki becsapta őt? Az izgalmas romantikus regény végén minden kiderül!

 

266 oldal

Kiadó: Neon Books

Első kiadás: 2021. november 6.

ISBN: 978-615-02-1558-7

Választható formátumok:
1 500 Ft
A vásárlás után járó pontok: 75 Ft
Kedvezményeket keres?
Részletek

Beleolvasó

Épp csak két háznyit gyalogoltam, mikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam a telefonom. Azzal a lendülettel sarkon fordultam, hogy visszamenjek érte, de beleütköztem valakibe, és valami hideget éreztem. Egy széles mellkas tárult a szemem elé, melyet világoskék ing és egy hatalmas csokifagyi folt borított.
– Jézusom, ne haragudjon! – léptem hátra, és felnéztem a magas férfira.
Egészen sötét, bosszús szempár tekintett rám, majd szája hirtelen mosolyra húzódott.
– Maga se haragudjon! – pillantott a dekoltázsomra.
Lehajtottam a fejem, és megláttam, hogy a ruhám szegélye fölött, a csupasz bőrömön olvadtan csorog le a fagyi a két mellem közé, csúnya foltot hagyva a fehér ruhámon.
Sikeresen összekentem az egyetlen, kéznél lévő ruhámat, de azt még inkább szégyelltem, amit a férfi ingével műveltem.
– Jöjjön! – karoltam bele a férfiba, aki egyik kezében még mindig az üres tölcsért szorongatta. – Itt lakom két háznyira, azonnal kitisztítom az ingét.
– Ugyan, nem szükséges – hebegte, annyira meglephettem, de követett. Nem is tehetett mást, hiszen szinte húztam magam után zavaromban.
Előkotortam a kulcsot a táskámból, és kinyitottam az ajtót.
– Ne nézzen szét! Most költöztem – figyelmeztettem a rá váró látványra. – Vegye le az ingét! Mindjárt kimosom – utasítottam hátra sem nézve, és azon gondolkodtam, melyik bőröndbe tettem Scott ingeit, amelyeket nálam hagyott. Magammal hoztam őket, ha esetleg mégis…
Az idegennel mit sem törődve, a konyhába siettem, bevizeztem egy konyharuhát, és letöröltem vele a csokifagyit a mellkasomról. Visszamentem a szalonba, ahol a férfi szót fogadva levette az ingét, és a kezében tartotta. A szavam elakadt, mikor megláttam az izmos felsőtestét és kockás hasát. Nehezen szakítottam el a tekintetem a csodás látványról, és inkább a szemébe néztem. Egy elképesztően jóképű pasi nézett rám várakozóan.
– Így gondolta? – kérdezte, és mellé megeresztett egy pimasz mosolyt.
Hát persze, hogy tisztában volt az adottságaival.
– Ööö, igen. Adja csak ide! – léptem közelebb.
Ki akartam venni a kezéből az inget, ám nehezen engedte el, és egy pillanatra egymás szemébe néztünk. Nyeltem egy nagyot. Szexi. Határozottan szexi a pasi.
– Mindjárt adok magának egy másik inget, ha megtalálom – mondtam ismét a bőröndök felé fordulva. Hihetetlen, mennyire összezavart, ami az előbb a szemem elé tárult.
– Talán ebben lesz – böktem találomra az egyik csomagra.
– Segíthetek? – kérdezte a férfi, miközben lépett egyet felém.
– Nem, köszönöm, boldogulok – hárítottam, azzal megemeltem a bőröndöt, aminek a csatja azonnal kioldódott, a tartalma pedig az idegen lába elé ömlött. A fehérneműim és a harisnyáim szanaszét hevertek a földön. Ledermedtem. A férfi lehajolt, és felvett egy csipkés, rózsaszín tangát.
– Azt hiszem, nem erre gondolt – nyújtotta felém a bugyit, és láttam az arcán, hogy remekül szórakozik.
Arcom olyan vörös lehetett, mint az a harisnyatartó, amit a két éves évfordulónk alkalmából vásároltam, hogy meglepjem vele Scottot. Azóta sem volt rajtam, és most ott díszelgett a földön az is, a többi női holmival együtt.
Zavaromban kikaptam a férfi kezéből a csöppnyi anyagot, és elkezdtem mindent visszagyömöszölni a bőröndbe. Nem akartam elhinni, hogy ennyire béna vagyok. Ez az idegen fickó magában jókat derülhet rajtam.
– Úgy tűnik, ez nem az én napom. Megyek, inkább beáztatom az ingét, mert már lassan beleszárad a folt – zártam le gyorsan a táska fedelét, és rá se mertem nézni a férfira, úgy surrantam be a fürdőbe. – Nyugodtan szolgálja ki magát. A konyhában talál kávét – kiáltottam ki neki, hogy addig is foglalja le magát valamivel. Gyorsan hideg vizet engedtem az ingére, és bekentem folttisztítóval.
– Maga is kér? – hallottam a hangját.
– Igen, köszönöm – kiabáltam. Ha már nem sikerült ebédelni, akkor legalább kávét igyak.
Visszamentem a szalonba, ahol a férfi már helyet foglalt, és az asztalon gőzölgött a két kávé. Még mindig félmeztelen volt, ezért továbbra is igyekeztem kizárni a látókörömből, inkább a bőröndöket kezdtem el nyitogatni, hogy megtaláljam azokat a fránya ingeket.
– Nem tudtam, hogy ez a ház a magáé – szólalt meg. Mély hangjára szinte összerezzentem.
– Nem régóta az enyém. A nagymamámé volt. Ez az. Végre megtaláltam. Kicsit gyűrött – emeltem ki diadalittasan az egyik szürke, vékony fehér csíkos inget, és odavittem hozzá.
– Köszönöm – mosolygott, majd felállt, és belebújt, de a mellkasán nem ért össze az anyag. – Hm, nem éppen a méretem – állapította meg derűsen, és újra helyet foglalt.
Én már annak is örültem, hogy legalább ennyi ruha takarja a testét. Iszonyatosan vonzónak találtam, alig tudtam levenni a szemem róla, de míg öltözött, kicsit bátrabban szemügyre vettem. Talán a harmincas évei közepén járhatott. Sötétbarna, rövidre nyírt frizurát viselt, álla kissé szögletes, és enyhén borostás, ami még inkább férfias külsőt kölcsönzött neki. Nem kizárt, hogy a városka legjobb pasiját sikerült elrabolnom.
– A szálloda is a magáé? – hozott vissza a gondolataimból.
Leültem vele szemben, hogy megigyam a kávét. Egyik kezem a ruhámon éktelenkedő folton tartottam, nem mintha el tudtam volna takarni vele.
– Igen, azt is megörököltem a házzal együtt – bólogattam.
– Igazán szép épület. Üde színfoltja a városnak.
– Az, de sajnos az egészet fel kell újítani – feleltem, és egyszerre lehúztam a csészém tartalmát, mert annyira zavart a pasi jelenléte, hogy inkább ismét menekülőre fogtam a dolgot. – Megyek, megnézem az ingét. Ha kijött belőle a folt, bedobom a szárítóba, és már mehet is. Remélem, sehová nem sietett – szóltam vissza már a fürdő ajtóból.
– Nem. Épp hazafelé tartottam.
– Tényleg ne haragudjon – kiabáltam. Sokkal könnyebb volt így kommunikálnom vele, hogy nem láttam az arcát. – Ebédelni indultam, és eszembe jutott, hogy itthon hagytam a telefonom, azért fordultam vissza olyan hirtelen.
A folt kijött, vagyis csak nagyon halványan látszott már, de nem akartam további áztatással húzni az időt. Megtettem, ami tőlem telik.
– Semmi gond – nézett rám kedvesen a férfi, ahogy kiléptem a fürdőből. – Legalább megismerhettem.
És mennyire igazat adtam neki… Simán újra nekimennék, bármilyen kínos helyzetbe is hoztam magam.
– Jaj, mennyire figyelmetlen vagyok! Be sem mutatkoztam. Jamina Way – nyújtottam felé a kezem, amit előtte gyorsan megtöröltem a ruhámba.
– Kaiden Davis. Örvendek, Miss Way – szorította meg enyhén a kézfejem, és közben a szemembe nézett.
– Csak Jamina – mosolyogtam zavartan. – Azonnal jövök.
Felrohantam az emeletre, és bedobtam a szárítóba az inget, majd háttal nekidőltem a készüléknek. Kaiden Davis. Még a neve is milyen szép – olvadoztam egy fél pillanatig, aztán gyorsan ledobtam a koszos ruhám, hogy belebújjak a reggel ott hagyott pólómba és vászon miniszoknyámba. Elfojtottam egy káromkodást, amikor észrevettem, hogy a melltartóm is összekentem, és nem volt kéznél másik. Persze, hiszen mindegyik ott van lent a bőröndben, amit az előbb a lába elé borítottam. Tétováztam, majd szitkozódva ledobtam magamról, és úgy húztam magamra a pólót, belebújtam a szoknyába, és már rohantam is le. Csak reménykedni tudtam, hogy nem tűnik fel neki a melltartóm hiánya.
– Pár perc, és kész is van – vigyorogtam bárgyún a lépcsőn lefelé jövet.
Kaiden szája szélén halvány mosoly bujkált. Őszintén reméltem, hogy ez nem azt jelenti, hogy máris kiszúrta a fedetlen kebleimet. Életemben nem kerültem még ennyi kínos szituációba néhány perc leforgása alatt.
– Honnan költözött ide? – érdeklődött, miután újra leültem vele szemben.
– Floridából.
– Itt lakik a családja?
– Most már senkim sem lakik itt. Nemrég halt meg a nagypapám, és tegnap a nagymamám.
– Ez szörnyű, sajnálom. – Zavart kifejezés jelent meg az arcán. – Fogadja őszinte részvétem. Akkor ez még nagyon friss – tette hozzá halkan.
A szemeimbe könnyek szöktek, és gyorsan megráztam a fejem.
– Igen. Mindkettő váratlanul történt.
– Ne haragudjon a kérdéseim miatt. Nem tudhattam – szabadkozott Kaiden.
– Semmi gond. Ezek szerint maga is a városban lakik? – váltottam témát, hogy eltereljem a gondolataimat, és ezzel megszüntessem a férfi zavarát.
– Igen. Néhány utcányira innen – tette le a csészét a kezéből, mert eddig nagyon lassan kortyolgatta a kávéját. – Igazából ritkán szoktam sétálni, de most kedvem támadt egyet fagyizni.
– Én pedig tönkretettem az egészet – sóhajtottam, majd felálltam, hogy kivigyem a csészéket.
Abban a pillanatban emelkedett fel ő is, és a közel százkilencven centijével hirtelen ott tornyosult felettem. Meglepetten pillantottam fel rá, és ejtettem vissza a csészéket az asztalra.
– Éppen ellenkezőleg! – suttogta, és szája olyan hirtelen csapott le rám, hogy reagálni se maradt időm.
Mire felfogtam, hogy mi történik, az ajkam már ösztönösen szétnyílt, és engedtem, hogy nyelve megtalálja az enyémet. Egyik keze a derekam tartotta, másikat felcsúsztatta a pólóm alá. Nagy tenyerét csupasz mellemre fektette, és miközben még csókolt, hüvelykujjával finoman végig simította a meredező mellbimbómat. Ahelyett, hogy tiltakoztam volna, felnyögtem a kellemes ingerre, és a karjaiba simultam. Ő viszont amilyen hirtelen átölelt, olyan hirtelen engedett el.
– Elnézést! – mondta, majd megköszörülte a torkát, és hátrébb lépett.
Egy pillanatig döbbentem meredtem rá, aztán remegő lábakkal, szó nélkül kivittem a csészéket a konyhába, és letettem a pultra.
Ez mi volt? Mi a fene történt az előbb? Nem értem rá gondolkodni. Úgy mentem fel az emeletre, hogy rá sem néztem. Nem is láttam, hol van, olyan gyorsan vágtam át a szalonon.
Kivettem a gépből az inget, bedugtam a vasalót. Megcsókolt egy férfi, akit csak az előbb ismertem meg. Sosem történt meg velem ilyen. Nem akartam belemerülni abba, vajon mit gondolhat most rólam, amiért hagytam. Mit hagytam? Egyenesen a karjaiba olvadtam.
Remegő lábakkal vittem le a félig-meddig kivasalt inget. Kaiden az ablak előtt állt, és az utcát szemlélte.
– Kaiden – szóltam csendesen. – Kész van az inge.
Lassan megfordult, és úgy vette el a kezemből, hogy rám se nézett.
– Köszönöm, nagyon kedves és alapos – vette szemügyre az inget.
– Ez volt a legkevesebb, miután összekentem – mosolyogtam, de továbbra sem nézett rám.
Újra elfordult, levette Scott ingét, én pedig vágyakozva csodáltam meg deltás felsőtestét. Felvette a sajátját, és csak miután begombolta, akkor fordult vissza.
– Nagyon köszönöm a kedvességét, Jamina. Örülök, hogy megismerhettem – biccentett, és csak futólag vetett rám egy pillantást. Sarkon fordult, és kisétált a házból, én pedig némán bámultam a mögötte bezáródott ajtót.
Egészen megdöbbentett az elmúlt percek eseménye. Ez a férfi váratlanul megcsókolt, aztán pedig elrohant. Miért lett ilyen közönyös? Azt pedig végképp nem értettem, velem mi a fene történt. Olyannyira elkábított a csókja, hogy ha nem hagyja abba, ellenkezés nélkül az övé lettem volna. Szívem még jó ideig hevesen vert, és csak nagy sokára tudtam erőt venni magamon, hogy megmozduljak.

Adatok
Választható formátumok:
mobi
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Rebecca Reed - Az én váram
Rebecca Reed - Az én váram
1 500 Ft
Webáruház készítés