Beleolvasó
5. fejezet: A példakép
Jace
Emilian szürkéskék szeme gyanakodva szűkül össze, az üdítőt hangos koppanással teszi vissza az asztalra.
– Hogy érted azt, hogy pillanatnyilag nincs csapat? – Szexi, mély hangja egészen ijesztőnek hat. Eddig teljes mértékben a hatása alatt voltam, ellenben ez most kizökkent.
– Summer nem említette? – kérdezem óvatosan.
– Kurvára nem. – Meredten néz rám.
A fenébe, ezért még számolni fogok Summerrel!
– Azt hittem, minden részletet megosztott veled, de akkor elmondom. – Nyelek egyet, látom, mennyire nem tetszik neki ez. – Te voltál az első, akit megkerestünk, mert téged szerettelek volna edzőnek. Már tárgyalunk játékosokkal, eddig négyen szerződtek le hozzánk, további négyen érkeznek a héten. Úgysem kezdődik azonnal a munka, idő kell mindenkinek a beilleszkedéshez…
– Várj! – int le Emilian. – Ezek a valakik láttak már kézilabdát közelről?
A mély hallgatásom azonnal megadja neki a választ, de mielőtt újra megszólalhatna, gyorsan megelőzöm.
– Mindegyik rendelkezik sportolói múlttal, csak a szabályokat kell nekik megtanítani… Többnyire.
Emilian nagy tenyerével eltakarja az arcát, majd megdörzsöli. A másodperc töredékrészéig elidőzök ápolt körmein. Amikor újra rám néz, határozottan idegesnek tűnik. Most még jobban bosszús vagyok, amiért Summer nem mondta el neki a részleteket, és ennek tetejébe a csarnokot nem is említettem… Ugyanakkor az ajánlatom piszok jó, úgyhogy Emiliannek egy szava sem lehet. Nem fogok magyarázkodni.
– A te szerződésed nincs aláírva, bármikor meggondolhatod magad. A visszautad is fizetem, ha mégsem szeretnél maradni.
A kijelentésemre megváltoznak az arcvonásai. Most inkább meglepettnek tűnik, mint idegesnek. Az az igazság, Emilian így, testközelből módfelett vonzó. Nem csoda, hogy annak idején belezúgtam.
– Nem mondtam semmi ilyesmit, csak meglepett, hogy még csapat sincs. Nem értem, akkor miért hívtatok ide. Egyáltalán az egyesület megvan már hozzá? Ki vele, mi egyébről kell tudnom? – Az üdítővel a kezében hátradől a székben, belekortyol, és várakozóan néz rám.
Kénytelen vagyok neki én elmondani a részleteket, ami kellemetlen, mert biztosan csak úri hóbortnak tekinti ezt az egészet, ami jelen formájában tulajdonképpen az is, de komolyan szeretném csinálni. És erről őt is meg kell győznöm.
– Tehát gyakorlatilag még semmi sincs? Mindent nulláról indítasz? – összegzi a szavaimat.
– Lényegében igen, viszont minden adott hozzá.
– Csak a pénzed – javít ki.
Nem esik jól a nyerssége, azért egy kis tisztelet kijárna nekem.
– Pénzért bármit és bárkit meg lehet venni – vágok vissza. – Te is itt vagy.
Emilian szeme dühösen villan.
– Nem a pénzed miatt vagyok itt.
– Akkor miért? – kérdezem felszegett állal.
Szája sarkában gúnyos mosolyt látok. Zavar, hogy nekem kellene uralnom ezt a beszélgetést, azonban jelen helyzetben ő van fölényben.
– Nem vagyok köteles beszámolni róla. Vagy igen?
Ezen a ponton lesz elegem. Nem tetszik az arroganciája. Felállok. Egyből jó érzés, amiért lefelé nézhetek rá.
– Oké, Emilian. Pihend ki magad, és holnapig döntsd el, akarsz-e maradni. – Elindulok, de megragadja a csuklómat.
Meglepetten nézek le a kezünkre. Követi a tekintetem, majd zavartan elenged, és ő is feláll.
– Bocs, rosszul reagáltam, mert nem erre számítottam. Ülj le, kérlek, és igyunk egy kávét. Ugye, tudok főzni?
Emilian hangja kedvesnek és bocsánatkérőnek hat.
– Persze – sóhajtom. – Vettem azt is.
Meg akarom mutatni, hol találja a kávét, de leint.
– Úgyis rá kell jönnöm, mi hol van.
Visszaülök a helyemre, és onnan figyelem, ahogy sorban nyitogatja a szekrényajtókat. Fekete pólója minden mozdulatnál megfeszül a hátán, szórakozottan gyönyörködöm az izmai játékában. Amikor először megpillantottam, teljesen lenyűgözött a megjelenése, mert Emilian olyan, mint egy ősi viking harcos, csak finomabb kivitelben. Szőke haja most is gondosan össze van kötve, ami egyfajta eleganciát sugároz. Szívesen kitépném belőle a fekete hajgumit… Mondjuk, csókolózás közben.
Nem vagyok normális.
– Hogy iszod? – fordul felém hirtelen.
Elkapom a pillantásom a fenekéről, és a szemébe nézek. Az arcom lángol, remélem, nem vörösödtem el túlságosan.
– Egy cukor, pici tej vagy tejszín.
Emilian kinyitja a hűtőt, és a tejszínt keresi.
– Szabad tudni, Summer ki neked?
Váratlanul ér a kérdése, és kicsit rosszul is esik, hogy Summer után kérdezősködik.
– Gyerekkori barátom. Egész pontosan a családjaink régóta szoros barátságban vannak egymással. Együtt fogunk dolgozni, ugyanis ő lett a csapat PR-osa.
– A nem létező csapaté – teszi hozzá Emilian, majd észbe kap, és gyorsan helyesbít. – Az alakuló csapaté. Mit gondolsz, mikorra fog összeállni?
Leteszi elém a kávét, aztán ő is leül, és a sajátját kavargatva néz rám.
– Mire elkészül a csarnok, a csapat is meglesz.
Emilian az ég felé emeli a tekintetét, és sóhajt egyet.
– Még csarnok sincs?
– A hét elején készült el a földmunka, az elemeket is leszállították. Holnap elmehetünk megnézni. – Már nincs értelme mellébeszélni. Ha ezek után mégsem akar maradni, nem fogom visszatartani.
A kávéját iszogatja, két teljes percig egy szót sem szól.
– Miért kell ez neked? Van egy válogatottatok, ha jól tudom. Támogathatnád őket is – veti fel végül.
– Támogatom őket. Sőt, az egész USA Kézilabda Klubot szponzorálom, de egy saját klub mégis csak más. Főleg, hogy én jól is akarom csinálni, nem csupán szórakozásból dobálgatnánk a labdát. Szeretnék rendes bajnokságokat és utánpótlás csapatokat – mesélem lendületesen. – Ilyen elcseszett amerikai vagyok. Ez a sport a szívügyem.
– Nem vagy elcseszett, Jace – válaszol lágyan, és elmosolyodik.
A szívem nagyot dobban, és megint sikeresen zavarba hoz, ezért gyorsan a kávémhoz menekülök. Nem érzem kellemetlennek a csendet, ami rövid időre közénk telepszik. A gondolataimmal vagyok elfoglalva, ahogy ő is, mert hosszan az üres asztallapot bámulja.
– Meghúztam az edzőm nejét, és kivágtak a BSK-tól – közli minden bevezető nélkül. – Ezért vállaltam el ezt a munkát. Ezenkívül van egy fegyelmi eljárásom, amit valószínűleg meg fognak szüntetni így, hogy nem vagyok otthon.
Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben, ellenben ennyire merész húzásra nem számítottam még tőle sem. Olvastam egy-két bulvárhírt Emilian balhéiról, de nem vettem komolyan őket. Most kezdek csak rájönni, hogy valószínűleg mindegyik igaz volt. Gondolom, a sérülése miatt szemet hunytak a kihágásai fölött, és talán ez lehetett az utolsó csepp a pohárban.
– Engem nem érdekel a múltad – felelem komoly hangon. – Teljesen tiszta lappal indulsz, ahogy itt mindenki. A csapat tagjai szintén új esélyt kapnak ezzel, rajtatok múlik, éltek-e vele. Mindent biztosítok hozzá. Csinálj nekem egy jó csapatot, Emilian!
Hosszan a szemembe néz, majd a kezét átnyújtja az asztal fölött, és én megszorítom.
– Együtt csináljuk meg – mondja, és elmosolyodik.
Ez a férfi rövid idő alatt már másodjára dobogtatja meg a szívem, ami nem túl biztató. Nem szabad úgy néznem rá. Ő hetero és a csapatom edzője. Ki kell vernem az összes romantikus gondolatot a fejemből. Csak az a baj, hogy nem csupán romantikus gondolataim vannak vele kapcsolatban, hanem nagyon-nagyon piszkosak is.
A francba!
– Oké, meg fogjuk csinálni, de most megyek, mert tényleg pihenned kell. – Felállok, és az előszoba felé indulok. – Ha bármire szükséged lenne, hívj fel. Ja, a hálóban találsz egy új telefont, benne van a számom.
– Elképesztő vagy – nevet mögöttem. – Mindenről gondoskodtál?
Megállok az ajtó előtt, és visszafordulok hozzá.
– Mindenről nem, de egy kocsit is ígértem neked. Holnap kiválaszthatjuk együtt. Hányra jöjjek? Vagy tudod, mit? Inkább csörgess meg, ha felébredtél.
Emilian derűs arccal a fejét rázza.
– Nem ilyennek képzeltem egy milliárdost. Vigyázz, mert a végén még megkedvellek!
Akkora vigyor kúszik az arcomra, hogy ezt Joker is megirigyelné.
– Nem venném zokon, ha így lenne.
Megfordulok, és elhagyom a lakását. Basszus, úgy remeg a gyomrom, mintha épp most vallottak volna szerelmet nekem. Ó, bárcsak úgy lett volna… Na nem, azért ez túlzás! Nem is ismerem Emiliant, csak tetszik. Sajnos.
Otthon éppen beesek vacsorára, aztán félrevonulok kicsit dolgozni. Nem voltam teljesen őszinte Emiliannel. Még nem választottam ki a tizennégy embert, ugyanis minimum ennyi kell, hogy meglegyen a keret. Kilencnek írtam, és ebből egyedül az úszó srác utasított vissza, a többiek elfogadták az ajánlatomat. Ketten már a városban vannak, kettőnél folyamatban a költözés, a másik négy pedig a hétvégére tervezi, miután aláírták a szerződést. Addigra a maradék hatot is meg kell szereznem, csakhogy tanácstalanul pörgetem az adatlapokat. Nem igazán tudom, kinek írhatnék meg.
A telefonom villogni kezd.
– Vártam, mikor hívsz – szólok bele.
– Mesélj! Milyen benyomást keltett a nagymenő Halvorsen? – kérdezi Summer. Ez a lány mindig vidám. Ezt bírom benne a legjobban.
– A pasas kemény dió, ám pont ilyen edzőre van szükségünk. Viszont te elfelejtettél beszámolni neki arról, hogy se csapatunk, se csarnokunk. Hogy hívhattad így ide? – Próbálok nagyon felháborodott lenni, de nem az igazi, így Summer nem vesz komolyan.
– Attól tartottam, akkor nem vállalja el. Viszont most már mindent tud, igaz? És még itt van… Szóval, ne próbálj keménykedni velem, Jace úrfi!
– Istenem! – dörzsölöm meg a homlokom, és eldőlök az ágyamon. – Eléggé kiakadt, kényelmetlenül éreztem magam miattad.
– Oké, jóváteszem! Holnap ebéd után vállalom, hogy szórakoztatom, mert neked dolgod lesz.
Ez még nekem is új.
– Miféle dolgom?
– Az ügyvéd megcsinálta a papírokat. Kettőre vár, hogy egyeztessetek, és aláírd őket. Utána hivatalosan is klubtulajdonos leszel. A játékosoknak már szóltam, nekik is alá kell írniuk a belépésit – tájékoztat Summer.
– Ez remek, kösz. Akkor megmutatnád neki a készülő csarnokot is? Délelőtt el akarom vinni kocsit venni, aztán együtt ebédelhetnénk, és átadom neked.
– Megdumáltuk. Pontban tizenkettőkor a Gold Palace-ban?
– Tökéletes.
Leteszem a telefont, és úgy döntök, befejezem mára. Inkább elmegyek zuhanyozni, majd újra bedőlök az ágyamba, és hamar magával ragad az álom.
Emilian reggeli közben hív. Arra számítottam, sokáig fog aludni, de ezek szerint hamar kidobta az ágy. Nem csoda, idegen helyen én is mindig korán ébredek.
– Nagyon lelkesnek látszol – jegyzi meg anya. Senki nem tudja olyan elegánsan fogni a kávéscsészét, mint ő. – Ez az edző volt?
– Igen. Hamarosan megyek érte – nézek az órámra –, elviszem Luke szalonjába. Lehetséges, hogy ma a lakásomon alszok, mert elég sok dolgom van.
– Mindig rohantok – sóhajt, és az üres székre néz, ahol apa szokott ülni. Ő is korán kezdett ma. – Hétvégére hívd meg hozzánk vacsorára ezt az Emiliant. Szeretném megismerni.
– Jó, majd beszélek vele, és most ne haragudj, de megyek. – Kitolom magam alól a széket, aztán adok anya feje búbjára egy puszit.
Nem szükséges váltóruhát vinnem magammal, mert a lakásomon minden van, úgyhogy csak a tárcámat dugom zsebre, és kisietek a kocsimhoz. Nagyon ritkán visz sofőr, leginkább olyan alkalmakkor, ha várhatóan alkoholt iszok, vagy ha meg akarok tisztelni valakit, mint tegnap Emiliant.
Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy épp hozzá tartok, és mostantól akár minden nap láthatom. Tegnap őszinte voltam vele, habár nem szeretném, ha gyerekes rajongónak tartana, ezért nem áll szándékomban tovább fényezni az amúgy is nagy egóját. Jó, ha tudomásul veszi, hogy ugyan ő irányítja a csapatot, de a főnök én vagyok.
A háztömb elől üzenetet küldök neki, nem akarok felmenni. Ez már az ő lakása, nem járkálhatok ki-be hozzá, mintha otthon lennék. Öt percet sem kell várnom, Emilian megjelenik az ajtóban. Színes inget és kék vászonnadrágot visel. A haját kiengedte, és csak felül fogta össze, hogy ne lógjon a szemébe. Úgy kell erőszakkal elfordítani a fejem, hogy ne bámuljam, annyira tetszik a látvány.
– Üdv! – pattan be mellém. – Akkor mi lesz a mai program?
Elindulok, és besorolok a forgalomba, közben válaszolok.
– Először is veszünk egy kocsit, az nem két perc lesz, aztán Summerrel ebédelünk, utána ő elvisz téged városnézésre. – Egy pillanatra felé fordulok, hogy lássam a reakcióját. Emilian szeme egyértelműen felcsillan a hírre, amiért Summerrel töltheti az időt.
– Jól hangzik – mosolyodik el. – Ezek szerint neked dolgod van.
– Ügyvédhez megyek, mert kész vannak a papírok, és találkozom a játékosokkal is. Aztán beugrom a céghez, plusz még el kell küldenem pár e-mailt. – Azt megint nem teszem hozzá, hogy a hiányzó játékosoknak, nehogy ismét feszült legyen a hangulat emiatt.
– Ha esetleg este ráérnél, megihatnánk egy sört valahol – javasolja, amivel egészen meglep.
– Oké, megoldható – biccentek, miközben ráhajtok a szalonhoz vezető útra.
Pár percig csendben kocsikázunk. Emilian az épületeket bámulja, amelyek mellett elhaladunk. Érzem a parfümje illatát. Friss, enyhén fűszeres, talán gyömbér. Határozottan kellemes. Önkéntelenül is mélyet szippantok a levegőből, és épp akkor fordul vissza hozzám.
– Ha jól sejtem, pontosan tudod, milyen kocsit akarsz nekem – szólal meg a fülemnek tetsző baritonján.
– Igen, de ha mégsem jól tippelek, nyugodtan választhatsz másikat. Sem a márkához, sem a típushoz nem ragaszkodom. Mindenesetre, szerintem illene hozzád, amit kinéztem neked.
Emilian oldalra biccentett fejjel néz rám.
– Most már kíváncsi vagyok.
Szeretem, ahogy a szürkéskék szemével az arcomat pásztázza, ugyanakkor zavarba is hoz vele. Tagadhatatlan, hogy ez a férfi akár hetero, akár nem, óriási hatással van rám.
– Megérkeztünk – mondom, így megszabadulok Emilian pillantásától.
– Cadillac? – nevet fel.
– Nem szereted? – Leállítom a kocsit.
– A régifajta autók jutnak eszembe róla.
Magabiztosan elmosolyodok.
– Akkor várd ki a végét.
