Beleolvasó
2. fejezet: Az ajánlat
Brandon
Újra kezembe vettem az íróasztalomon heverő meghívót. El sem akartam hinni, hogy Alexa férjhez fog menni. Ilyen gyorsan eltelt volna az idő? Nemrég még kislány volt, most pedig az oltár elé vezeti egy számomra ismeretlen fiú. Mert bizonyára fiú lehet, nem pedig férfi, hiszen Alexa is olyan fiatal még. Csak huszonegy éves, és sehogy sem értettem, miért megy ilyen hamar férjhez. Talán teherbe esett, de azt a nővérem biztosan elmondta volna nekem. Habár mostanában túl sokat nem beszéltünk egymással.
A meghívó jó alkalomnak bizonyult arra, hogy újra felhívjam őt. Fülemhez emeltem a telefont, székemmel átfordultam, és a hatalmas üvegfal mögött elterülő, nyüzsgő várost szemléltem.
– Nahát, Brandon! Csak nem eszedbe jutottam? – szólt bele a nővérem.
– Sokszor eszembe jutsz, Sarah, de ma különösen sokat gondoltam rád, mivel kaptam egy meghívót – forgattam a kezemben a dombormintás, fényes papírlapot.
– Meglepődtél, igaz? – nevetett fel Sarah.
– Hogyne lepődtem volna meg! Az unokahúgom férjhez megy, és csak most tudom meg – feleltem enyhe rosszallással a hangomban.
– Talán, ha gyakrabban meglátogatnál bennünket, vagy esetleg felemelnéd a telefont, ahogy most is – vágott vissza Sarah.
– Tudod jól, hogy sokat dolgozom, de inkább mesélj erről az esküvőről. Miért ilyen gyorsan? Egyáltalán mióta járnak együtt? – Visszapördültem, a meghívót ledobtam az asztalra, és felálltam.
– Alexa ragaszkodott hozzá. Szerelmes. Szerinte az egyetemet feleségként is be tudja fejezni, és szeretne már önálló életet.
Ezt meg tudtam érteni. Alexa és az apja kapcsolatát nem mondanám túl ideálisnak. Donald túl szigorúan fogta a lányát, és soha nem úgy bánt vele, mint egy igazi apa, és emiatt mindig nagy volt a feszültség közöttük. Na meg más egyéb dolgok miatt is, amire nem szívesen gondoltam. Nem csodáltam, hogy az unokahúgom menekült otthonról.
– Talán igaza van, de azért élhetett volna még egy kicsit. – Kinyitottam az ajtót, és intettem a titkárnőmnek.
– Ahogy te is, Brandon? – szólt vissza a nővérem.
– Ne kezdjük ezt el, Sarah! – A szemem forgatva sétáltam vissza az asztalhoz.
– Oké, nem kezdem. Szeretném, ha eljönnél hozzánk két hétre. Régen találkoztunk, és Alexának is hiányzol.
A kérés meglepett. Eszemben sem volt két hétre leutazni hozzájuk. Visszaültem a székembe. A telefonom halk pittyegéssel jelezte, hogy üzenetem érkezett.
– Nem fog menni. Nem hagyhatom itt a céget ilyen hosszú időre – próbáltam valamilyen kifogást találni.
– Gondoltam, hogy a munkára fogod majd. Ott tudod hagyni, ha akarod. Az a cég nélküled is jól megvan. Mi vagyunk a családod, Bran. – Sarah ezzel akart hatni rám, és mint általában, most is sikerülni fog neki.
A titkárnőm jött be, kezében egy csésze kávéval. Mosolyogva tette le elém. Egy biccentéssel köszöntem meg neki.
– Egy hét, oké? – egyezkedtem, és megillatoztam az erős feketét.
– Kettő. Alexa téged akar tanúnak. Meg kell ismerned a fiú családját is. Jövő hétvégére szerveztünk egy partit, és részt kell venned rajta! – közölte Sarah ellentmondást nem tűrő hangon.
Ez valójában jólesett. Az unokahúgomért bármit megtettem volna.
– Jól van, megint győztél. Ott leszek – adtam fel, és belekortyoltam a forró italba.
– Köszönöm, Brandon! Várni fogunk.
Megnéztem az üzenetem, majd lehúztam a maradék kávémat, és rögtön elindultam haza.
Péntek késő délután volt. Egy hetem maradt, hogy mindent elrendezzek a cégnél, és még kerítenem kellett egy partnert is, mert nem akartam egyedül menni az esküvőre. A családom nem túl szórakoztató, úgyhogy kell valaki, akivel jól érezhetem magam. De most először is egy fontos kártyaparti várt rám az üzlettársaimmal, majd hazafelé beugrok Louis-hoz, hogy ajánljon valakit.
Éppen csak annyi időre mentem haza, hogy átöltözzek, és fél óra múlva már újra kocsiban ültem. Szerettem ezeket az összejöveteleket. Játék közben nem beszéltünk az üzletről, de minden másról igen. Ismertük egymás magánéletét, és gyakran a legbizalmasabb dolgainkat is megosztottuk a másikkal. Így pontosan tudtam, kinek van szeretője, ki vonzódik a saját neméhez, kinek mi a perverziója, vagy épp kit csalt meg az asszony. Mindezt bizalmasan kezeltük, mert ami a kártyaszobában elhangzott, az ott is maradt. Ez a bizalmi kapcsolat az üzleti ügyeinkre is jó hatással volt. Rendkívül jól tudtunk összedolgozni, és igen sikeresek lettünk.
Miután elárultam nekik, hogy két hétre lelépek az esküvőre, méghozzá egy bérelt nővel, ezen az estén én lettem a téma. A társaság egyik fele azzal húzott, mikor állapodok meg végre, míg a másik fele – főleg, akiknek feleségük volt – úgy vélekedett, én csinálom jól, és szívesen lettek volna a helyemben.
Egyáltalán nem zavart, amiért rajtam élcelődtek. Pontosan tudtam, hogy mi jó nekem. Korábban akadt néhány tartós kapcsolatom, de mindannyiszor csúnya véget értek, és minden esetben az én hibámból. Soha nem bírtam a véremmel, és mindegyik lányt megcsaltam. A harmadik ilyen után úgy döntöttem, nem csapok be többé senkit, és addig nem kezdek komolyabb kapcsolatba, amíg nem érzem magamat alkalmasnak rá. Harmincegy évesen még nem maradtam le semmiről. Szerettem élni, szerettem a nőket, és a nők is szerettek engem.
Későre járt már, amikor elköszöntem tőlük, és Louis bárja felé vettem az irányt. Nagyjából egy éve rendszeresen igénybe vettem a lányai szolgáltatásait, és így a kapcsolatunk egészen barátivá alakult. Louis eszkort lányokat foglalkoztatott, és a bárjában lehetett kibérelni őket. Igazi luxus szépségek fordultak meg nála, akik nem bújtak ágyba akárkikkel. Persze ez a fajta szórakozás nem egy olcsó mulatság, de a saját barátnők sem kerültek volna kevesebbe, és így legalább változatosnak mondható szexuális életet élhettem. Amikor egy új lány került Louis-hoz, engem hívott először, és ha kedvem támadt hozzá, akkor beavathattam. Naná, hogy mindig éltem a lehetőséggel!
A sofőröm közvetlenül a bár előtt tett ki, és amint beléptem a hangulatos félhomályba, nők tucatja fordult felém mosolyogva. Nagy részükkel már volt kapcsolatom, így a távolból is ismerősként üdvözöltek. A lépcső felé sétálva eleresztettem néhány kedves mosolyt feléjük, majd felmentem Louis irodájába.
– Brandon! Micsoda kellemes meglepetés! – állt fel a kopasz, testes férfi, hogy üdvözöljön.
– Gondolom, sejted miért vagyok itt. Üdv, Lou! – Kezet fogtam vele.
Nem kellett, hogy hellyel kínáljon. Otthonosan helyeztem magam kényelembe a fekete bőrfotelben.
– Ma éjszakára vagy későbbre szeretnél valakit? Mert, ha ma éjszakára, akkor épp az előbb késted le az egyik új lánykámat – kopogtatta meg méretes pecsétgyűrűjével az asztalát.
– Nem hívtál.
– De igen, csak ki vagy kapcsolva, barátom. Azt hittem, ezért jöttél. – Húsos ujjait összekulcsolta maga előtt.
El is felejtettem, hogy játék közben mindig kikapcsolom a telefont. Kivettem a zakóm zsebéből, és miután visszakapcsoltam, láttam a három nem fogadott hívást Louis-tól. Visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket.
– Mindegy is, nem ma éjszakára akarom. Két teljes hétre kellene valaki, aki jó társaság, és persze másban szintén remekel – néztem várakozóan a barátomra.
Már ismerősként üdvözöltem a felcsillanó tekintetét. Két hét sok idő, és még több pénz. Nem volt kérdés, mi járt a kopasz fejében. Ezért is tartott a barátjának. Sok lóvét hagytam nála.
– Szinte az összes lányomat ismered, így felesleges lenne ajánlanom bárkit – tagolta lassan a szavakat. – Igyál lent valamit, és válaszd ki te magad. Nyugodtan megtárgyalhatod vele a részleteket is. Megbízok benned – nézett rám jelentőségteljesen –, majd később elrendezzük a dolgokat, és természetesen a vendégem vagy, barátom. Ha pedig nem találsz kedvedre valót, akkor gyere vissza, és átnézzük a többieket, akik nincsenek itt – tette hozzá.
Én is jobbnak láttam, ha magam választom ki az útitársamat, és kedvem is volt még kicsit iszogatni.
– Oké, kösz, Lou! – nyújtottam felé a kezem. – Akkor majd jelenkezem.
Lesietettem a lépcsőn, és leültem a szokásos helyemre. Általában a legsötétebb asztalok voltak a legcsendesebbek, és egyben a legdiszkrétebbek is. Mindig a pulttal szemközt helyezkedtem el, ahonnan szemmel tarthattam a helyiséget.
Sok lány lézengett bent, és vendégek is jócskán ültek az asztaloknál. Mindegyik jól szituált, tömött pénztárcájú férfi volt, akik hozzám hasonlóan, a könnyed szórakozást keresték.
A pincér tudta, mit szoktam inni, kérés nélkül hozta az italomat.
– Jó estét, Mr. Howell! A szokásos whisky jéggel. Egészségére!
– Köszönöm, Tom! – biccentettem.
Kicsit olyan volt ez a hely, mintha hazajárnék. Ismerték a szokásaimat, pontosan tudták mit lehet és mit nem. A lányok tisztában voltak azzal, hogy kérés nélkül nem ülhetnek le hozzám, kizárólag csak, ha hívattam őket. Ezt azért vezettem be, mert senkit sem szerettem visszautasítani, és így nem bántottam meg őket, illetve soha nem zavartak meg semmiben. Csak azzal a lánnyal beszélgettem, akivel épp kedvem szottyant.
Most egyedül szerettem volna lenni, hogy alaposan szemügyre vehessem őket. Jól akartam dönteni. Természetesen megvolt a zsánerem, de túlzottan nem válogattam, ha csak egy éjszakára kellett valaki. A hangsúly a jó szexen volt, ám ezúttal olyan lányt kerestem, akivel beszélgetni is lehet. Ez kissé leszűkítette a lehetőségeimet, mert a többségéről tudtam, hogy nem igazán érdemes mélyebb témákba merülni velük.
Ahogy így kellemesen iszogatva nézelődtem, sok-sok élményt idéztem fel magamban. Ott volt például a vörös Tamara, akit egy étterem mosdójában dugtam meg először. Elvittem vacsorázni, és már az asztalnál nem bírtunk magunkkal, úgyhogy diszkréten félrevonultunk, ami a mellékhelyiségben már kevésbé volt diszkrét, ugyanis bárki hallhatott bennünket, aki felkereste a női mosdót. Bevállalós csajnak tartottam, de egy családi esküvőhöz túlságosan harsány lenne. A pult végében álldogált Lia és Vera. Őket így párban vittem haza néhányszor, mert egymást épp úgy szerették kényeztetni, mint ahogyan engem. Izgalmas éjszakákat töltöttem velük, ám ők sem voltak alkalmasak a feladatra. Szemem most Melindára siklott. A nő hanyagul keresztbe vetett lábakkal ült a fotelben, és a telefonját nyomkodta. Ébenfekete haja megcsillant a fényekben. Ez a nő okos, de túlságosan komoly és uralkodó típus. Persze az ágyban ez is izgató tudott lenni, de hosszútávon idegesítene.
Most az egyszer tanácstalanul üldögéltem. Intettem Tomnak, aki hozott egy újabb italt, és akkor megpillantottam valakit, akit korábban még nem láttam. Világosbarna, hátközépig érő, hullámos haja meglibbent, ahogy szétnézett a helyiségben, majd a pulthoz sétált. Öltözéke nem volt kihívó. Egyszerű kék farmert viselt, ami gyönyörűen feszült a kerek popsiján. Hozzá piros rövid pólót és fehér bőrdzsekit vett fel, ami sokkal érdekesebbé tette a többi lenge ruházatú lánynál. Valamit beszélt a csapossal, majd a lépcső felé vette az irányt. Valószínűleg Louis irodájába tartott.
Talán ez lehetett az új lány, akiről a barátom beszélt. Máris sajnáltam, hogy akkor nem voltam elérhető. Szívesen hazavittem volna, hogy egészen közelről megismerjem, mint lehetséges jelöltet a kéthetes kiruccanásomhoz. Bár ezt még most is megtehettem. Újra magamhoz intettem Tomot.
– Miben segíthetek, Mr. Howell? – lépett oda hozzám a fiú készségesen.
– Ha lejött a hölgy, aki az előbb ment fel Louis-hoz, küldd ide hozzám.
A fiú kicsit zavartan pislogott, de végül bólintott.
– Rendben. Még egy italt, uram?
– Nem, köszönöm. Egyelőre elég lesz.
Alig pár perc múlva újra feltűnt a lány, és Tom rögtön oda is ment hozzá. Érdeklődve figyeltem a jelenetet. A fiú elmondhatta neki a kérésem, mert a lány felém fordult, majd megrázta a fejét. Hogy mi? Csak nem vissza akar utasítani? Türelmetlenül kortyoltam bele az italomba, és továbbra is őket néztem.
Tom újra mondott valamit a lánynak, ezúttal hosszabban, az pedig figyelmesen hallgatta. Végül egy kis grimaszt vágva megvonta a vállát. Louis-nak lesz még dolga vele, mert láthatóan meg kell tanítani az illemre. Egy ügyfelet nem illik visszautasítani, különösen olyat nem, mint én.
Tom az asztalomhoz kísérte a bizalmatlan tekintetű szépséget.
– Köszönöm! – biccentettem a fiúnak, majd hellyel kínáltam a lányt.
Tom távozott, a lány pedig kérdőn nézett rám, de nem ült le.
– Nem akarsz leülni? – intettem újra a szemközti hely felé.
– Miért hívott ide? – kérdezett vissza.
Magázott, ami elég szokatlan volt ebben a szakmában.
– Munkát kínálok. Természetesen, ha megtaláljuk a közös hangot egymással.
– Miféle munkát? – vonta össze a szemöldökét.
– Először beszélgessünk egy kicsit, de örülnék, ha leülnél végre – szóltam rá erélyesebben.
A lány kicsit habozott, de végül ledobta magát velem szemben.
– Így már sokkal jobb. Brandon Howell – mutatkoztam be neki.
– Mit szeretne pontosan, Mr. Howell? – kérdezte ahelyett, hogy ő is bemutatkozott volna.
– Azért legalább a keresztneved elárulhatnád. Elég nehéz úgy beszélgetni, ha nem tudom, hogyan szólítsalak.
– Christina, de nem értem, miért kell nekünk beszélgetni egymással – vágta rá szemtelenül.
Nem tudtam mire vélni a viselkedését, de inkább szórakoztatott, semmint bosszantott. Christina. Szép neve volt. Legalább annyira szép, mint az arca vagy a sötét szeme, melyek még a félhomályban is igézően csillogtak.
– Gondoltam, nem ártana, ha kicsit megismernénk egymást, mielőtt ajánlatot teszek.
Halkan felnevetett. Szólt a zene, de a nevetése sokkal dallamosabbnak hatott. Most tényleg kinevetett? Egyre jobban tetszett ez a pimasz nőszemély.
– Miből gondolja, hogy érdekel az ajánlata? – kérdezte fölényesen.
– Érdekelni fog, hidd el. Iszol valamit?
– Nem kérek semmit, köszönöm. Viszont örülnék, ha végre közölné, mit szeretne – türelmetlenkedett, és közben időnként a bejáratot nézte.
– Vársz valakit, Christina?
– Mi lenne, ha arra válaszolna, amit kérdeztem? Ha ennyire nem akarja elmondani, akkor nem értem, miért hívott ide – háborodott fel a kérdésemen.
Az idejét sem tudtam volna megmondani, mikor beszélt velem utoljára valaki ilyen hangnemben. Lehet, el kellene küldenem, mert eléggé úgy tűnt, túlságosan kezdő még, és ezzel a vehemenciával nem is biztos, hogy beletanul a szakmába. Mégis valami miatt izgatott a személyisége.
– Oké, akkor elmondom – emeltem fel megadóan a kezem. – Egy lányra van szükségem, aki elkísér egy kéthetes útra, és egy esküvőre – közöltem. A zsebembe nyúltam egy tollért, majd a poháralátétre írtam az összeget. – Méghozzá olyanra, aki jó társaság, és legalább ugyanannyira jó az ágyban. Ezért természetesen nagyon jól megfizetem, akárki lesz is az – toltam az alátétet az elkerekedett szemű lány elé.
Ahogy az megpillantotta a kartonlapra írt összeget, rögtön elállt a szava. Hát, igen. A pénz még mindig az egyetlen eszköz, amivel bárkit meg lehet győzni.
– Viszont ahhoz, hogy te legyél a kiválasztott, nem ártana kicsit beszélgetnünk egymással – tettem hozzá mosolyogva, nehogy vérszemet kapjon.
Láttam az arcán, hogy elbizonytalanodott, és igencsak gondolkodott valamin. Aztán Christina egyszerűen átnyúlt hozzám, elvette az italomat, lehúzta, majd hangos koppanással letette az üres poharat. Egy félmosollyal nyugtáztam a mozdulatsort.
– Pontosan mit vár ezért cserébe? – kérdezte grimaszolva, mert túl erős lehetett neki a whisky.
Módfelett tetszett ez az egész szituáció, de Christina őszinte reakciója még inkább. Két ujjamat emeltem Tom felé, aki máris hozott egy-egy újabb kört.
– Már említettem, mit várok. Jó társaságot és jó szexet, méghozzá két héten keresztül. A rokonaimhoz utaznánk, az unokahúgom esküvőjére.
– Szeretem az esküvőket – csúszott ki a lány száján, habár közel sem ez volt a mondandóm lényege.
– Ennek örülök, Christina. Akkor mesélj kicsit magadról, hogy jobban megismerjelek.
– Mit akar tudni?
– Bármit, és kérlek, ne magázz, mert így elég zavaró.
Ivott egy újabb korty italt, és megint a bejárat felé pillantott.
– Rendben. Vállalom – bólintott.
Hangosan felnevettem.
– Ez remek, de én döntöm el, hogy magammal akarlak-e vinni. Nézz szét! – mutattam körbe a pohárral a kezemben. – Bármelyik lány örömmel velem tartana. Szóval mutasd meg nekem, hogy te jobb vagy náluk.
– Fogalmam sincs, jobb vagyok-e. Egy csomó unalmas dolog jellemző rám – vonta meg a vállát.
– Például?
– Pénzügyi diplomám van, nem igazán járok el sehová, állandóan olvasok, időnként komolyzenét hallgatok, szeretem a csendet és a házi kosztot.
Nem hallottam még ettől meglepőbb beszámolót egy eszkort lánytól. Most az én szavam állt el rövid időre. Christina tényleg egy teljesen normális csaj lenne?
– Ez egyik sem unalmas – mondtam.
Christina csak hümmögött egyet.
– Miért pont engem néztél ki? – kérdezte.
A poharát forgatta a kezében. Halvány rózsaszínre lakozott, rövid körmein megcsillantak a lámpák fényei. Ezzel legalább nem fogja szétkarmolni a vállam.
– Mert tetszel, és mert veled még nem feküdtem le – feleltem őszintén.
– Ezek szerint a többi lánnyal már igen – jegyezte meg csípősen.
– Nagyjából – ismertem be kicsit sem szégyenlősen.
Erre a válaszra Christina kiitta a pohara egész tartalmát, majd az asztalon rezgő telefonjáért nyúlt.
– Elnézést, ezt fel kell vennem. – Felpattant, és távolabb sétált.
Egészen feldobva követtem a tekintetemmel. Kifejezetten bejött ez a lány. Teljesen másnak tűnt, mint a többiek, habár még alig ismertem. Viszont, amit eddig láttam, az meglehetősen tetszett. Újra megszemléltem formás alakját. Természetes szépségű lány volt, akinek nincs szüksége sem flancos ruhákra, sem egy vagon festékre ahhoz, hogy jól nézzen ki.
– Mennem kell! – lépett vissza hozzám.
– De még nem egyeztünk meg – néztem fel rá értetlenül.
Most tényleg itt akar hagyni? Az ábrázata alapján valóban nem viccelt.
– Akkor döntsd el most, mert nem tudok itt maradni – vonta meg a vállát.
Hitetlenkedve csóváltam a fejem, majd én is felálltam. Ez a lány rákényszerít, hogy döntsek. Még az üzleti életben sem engedtem meg senkinek ilyesmit, most mégis hagytam, hogy egy idegen irányítson.
– Kikísérlek, és közben megbeszéljük – mutattam udvariasan a kijárat felé.
Már az is egészen lázba hozott, hogy együtt sétáltunk ki a friss éjszakai levegőre. Legszívesebben most azonnal hazavittem volna.
– El is vihetlek, bár nem tudom, hová akarsz menni – ajánlottam a szórakozóhely előtt ácsorogva.
– Kocsival vagyok. Nos, akkor mi legyen? – topogott Christina, mint aki tényleg siet valahová.
Néhány másodpercig hezitáltam. Igazából már az első pillanatban tudtam, hogyan fogok dönteni.
– Elviszlek magammal, és remélem, hogy nem fogok csalódni benned.
– Ha mégis, akkor legfeljebb kiderül, hogy rosszul döntöttél – csipkelődött szemtelenül.
A fenébe! Nagyon tetszett nekem ez a lány.
– Jövő hét pénteken indulunk. Add meg a címed, hogy érted tudjak menni – kértem, és már a kezemben tartottam a telefonom, hogy beírjam.
– Inkább mondd meg, hol találkozzunk, és ott leszek.
Szóval, nem szeretné, hogy tudjam, hol lakik. Nem baj, bármikor megtudhatom, ha úgy akarom.
– Rendben, akkor itt a névjegyem, rajta az irodám címe. Egy hét múlva, délután hatkor ott várlak – adtam át neki a lapocskát.
– Mit kell vinnem? – A táskájába csúsztatta a névjegyét anélkül, hogy ránézett volna.
– Semmi extrát, és ruhát se hozz sokat. Majd ott veszünk. Nem akarok csomagokkal bajlódni.
– Ahogy akarod. Még valami? – vonta fel a szemöldökét.
Hihetetlen volt ez a lány. Le akart rázni.
– Igen, van még valami.
Christina nagy, sötét szemével kérdőn pillantott fel rám. Gyönyörű volt. Hirtelen a tarkójára csúsztattam a kezem, és megcsókoltam. Annyira megdöbbent, hogy teljesen lefagyott a karjaimban.
– Adj egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár rám, Christina! – súgtam neki, majd rögtön újra próbálkoztam.
A lány ajkai megnyíltak előttem, és az utóbbi hónapok legizgatóbb csókjának lehettem részese ma éjszaka. Nyelvem finoman hatolt a szájába, és Christina viszonozta a közeledésem. Elképesztően gyengéden csókolt vissza, miközben kezét óvatosan a mellkasomra helyezte. Annyira felizgatott ez a lágy visszafogottság, hogy alig bírtam elengedni.
– Hm, ez jónak ígérkezik. Akkor, viszlát, egy hét múlva – engedtem útjára a hozzám hasonlóan zaklatott állapotban lévő szépséget.
