Szollár Bence - TELIHOLD
Szollár Bence:
TELIHOLD
(horrornovella)
– Miért hoztál ide?
Cherry és Luke mélyen behatolt az erdőbe. Cipőjük alatt hangosan ropogtak a megfagyott tobozok és lehullott ágak. Körülöttük misztikus köd kavargott, ami feketén meredező rémalakokká torzította a fenyőfákat, és halványkékké szűrte a holdfényt. Baglyok huhogtak valahol a rengetegben, a februári hideg vastag jégpáncélt fagyasztott a tűlevelekre.
– Ne aggódj! – mosolygott Luke a kapucnija alól. – Nem lesz semmi baj.
Cherry fekete haján dér kezdett megjelenni. A lány vacogva dugta kabátja zsebébe a kezét, reszketeg, pirosra rúzsozott ajkai közül felhőként áradt a lehelete.
– Valami romantikusabb helyet is találhattál volna, ha már egyszer Valentin-nap van – jegyezte meg dideregve.
– Ez nem elég romantikus? – kacagott Luke. – Itt végre kettesben lehetünk. Hamarosan telihold lesz, és nem zavar minket az égvilágon senki.
– Persze, csak tudod, Luke, én inkább valami étterem-szerűségre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy romantikázzunk. Egy olyan helyre, ahol van fűtés.
Útjukat egy kidőlt fenyőfa keresztezte. Luke átugrott rajta, aztán kezet nyújtott Cherrynek, hogy segítsen neki átkelni a fatörzsön. Amikor a lány átmászott az akadályon, és Luke mellé lépett, a fiú nem eresztette el a kezét.
– Mi az? – mosolygott Cherry. – Nem megyünk tovább?
– Igazán bátor lány vagy – mondta a fiú.
– Ezt… hogy érted?
Luke sejtelmes mosolyra húzta a száját, tengerkék szeme úgy ragyogott, mint a gyémánt.
– Alig két napja ismersz, mégis eljöttél velem sétálni az erdőbe. Abba az erdőbe, aminek köztudottan nincs túl jó híre. Az a sok eltűnt ember, tudod.
Cherry zavartan beletúrt a hajába, barna őzikeszeme vadul forgott.
– Mi-mire célzol ezzel? – dadogott.
