Beleolvasó
3. fejezet: Meglopva
Gabriel
Már kora hajnalban talpon vagyok. A vihar eléggé elcseszte az estémet. Az összes klub zsúfolásig telt emberekkel, így még attól is elment a kedvem, hogy beugorjak meginni valamit, ezért inkább hazajöttem. Az áramszünet miatt pedig jóval korábban lefeküdtem, mint általában szoktam. A gépeim futottak, a szünetmentes táp tette a dolgát, csak éppen eredményre nem jutottam, és már kezd bosszantani a dolog.
Kávéval a kezemben megyek ki a kertbe felmérni a vihar által okozott károkat. A növényeim megsínylették a heves zivatart és a szelet, ágaik szinte a földig hajolva kókadoznak. Egy-két virágom letört, de komolyabb bajt nem fedezek fel. Bízok benne, hogy pár napon belül szépen magukhoz térnek.
Visszamegyek a házba, ám a nappaliba lépve nyomban megtorpanok. A bejárat melletti komódot bámulom mereven, ahová tegnap Tommy vázáját tettem, és most baromira nincs ott. A homlokom ráncolva sietek közelebb, menet közben leteszem a csészét a konyhapultra. Visszapörgetem fejemben a tegnap estét. Nem rémlik, hogy áttettem volna máshová. Meglebbenti a szél a komód melletti függönyt, és a felismeréstől gyomrom menten görcsbe ugrik. A kurva életbe!
Szinte feltépem az ablakot, és kinézek rajta, bár nem tudom, mire számítottam, mit találok kint. Tutira be volt zárva, sosem hagyom nyitva éjszakára, max csak az emeleten. Visszafordulok a komód felé, és még mindig nem akarom elhinni a tényt, hogy valaki betört hozzám. Egymás után kezdem kirángatni a fiókokat, nyitogatom az ajtókat, ellenőrzöm, mit vittek el, de úgy tűnik, a vázán kívül semmi sem hiányzik. Miért pont az kellett nekik? Idegesen túrok a hajamba. Ha Tommy ezt megtudja… Te jó ég!
Ismét átgondolom a tegnap estét. Miután hazajöttem, az áramszünet miatt nem kapcsoltam be újra a riasztót, mert csak vinnyogott volna, és a franc se akart állandóan lerohangálni az emeletről elnémítani. A kamerákat még fel sem szereltem, mert ki gondolta volna, hogy pont egy hackerhez fognak betörni? Igaz, ezt egy betévedő tolvaj honnan tudná? Viszont, aki ide bejött, az nem céltalanul érkezett. Tommy vázájára fájt a foga. Vajon miért? Tényleg igaza lenne annak az idiótának? Megrázom a fejemet. Nem. Kizárt. Az csak egy váza, nem pedig valami istenverte mágikus tárgy. Ennek ellenére vissza kell szereznem, különben Tommy pizzáján én leszek a feltét.
Berontok a dolgozóba, előkapom a használaton kívüli laptopomat, és amint betölt, felcsatlakozok a városi megfigyelő kamerarendszerre. Megkeresem a hozzám legközelebb eső pontot, aztán a tárolt fájlok közül kiválasztom a tegnap estit. Biztos, hogy az áramszünet idején történhetett a dolog, máskülönben a riasztóm megszólalt volna, mert amíg nem voltam itthon, be volt élesítve. Nem kellett volna kilőnöm éjszakára sem.
Sejtelmem sincs, ezen a szakaszon mikor haladhatott el az emberem, ha egyáltalán ebből az irányból hajtott be az utcába, így kilenc órától kezdem el visszanézni a felvételt. Ez egy forgalmas csomópont, ám a vihar miatt kevesen vannak az utakon. Még nem tudom, mit keresek, de kitartóan figyelem a felvételt. Valami átlagos, sötét színű autó kell, hogy legyen. A betörők kerülik a feltűnést.
A szemem már fárad. Még így is túl sok kocsi halad el a kamera előtt, az eső pedig nehezíti a dolgomat, erősen kell koncentrálnom. Amikor a felvétel tíz órát mutat, megállítom, és visszapörgetem. Kimegyek egy újabb adag kávéért, majd ismét nekiveselkedek. Egy idő után már mindenki gyanúsnak tűnik, ezért keresek egy másik közeli helyszínt, inkább annak a felvételét nézem. Lassan úgy érzem, nem jutok semmire, amikor bevillan valami, és rögtön megállítom a felvételt. Egy fekete színű, öreg Ford Taurus van a képen. Úgy rémlik, mintha az előzőn szintén láttam volna. Villámgyorsan visszakeresem, és valóban. Ugyanaz a kocsi.
Ráközelítek a rendszámra, és két perc múlva már a rendőrségi adatbázisban kutakodok. Pillanatok alatt megtalálom a tulajdonost: Rhys Wyler. A fotóján rögtön megakad a szemem, rá is nagyítok. A háttér miatt egyértelmű, hogy rendőrségi nyilvántartásba vették, ám jelenleg nem ez köti le a figyelmemet, hanem az a ragyogó, sötét szempár, amely a kamerába néz. Szép formájú szája sarkában megbújik egy apró, gúnyos mosoly, álla borostás, fekete haja lágy hullámokban öleli körül az arcát. Rhys Wyler meglehetősen jóképű rosszfiúnak tűnik.
– Lássuk, mit követtél el, Rhys – motyogom hangosan, és megnyitom az aktáját. – Kábítószer birtoklás, kétrendbeli könnyű testi sértés, birtokháborítás. Birtokháborítás?
Rámegyek a részletekre, és gyorsan átfutom. Rhyst egy magánbirtok medencéjében kapták el, ittasan, meztelenül. Arra hivatkozott, melege volt, és csupán le akarta hűteni magát. A feszültségem ellenére mosolyogva csóválom a fejem, aztán újra megnyitom a fotóját.
– Szóval te vitted el Tommy vázáját. Mégis miért? – töprengek hangosan, miközben karakteres arcát csodálom.
Előkapom a telefonomat, sietősen bepötyögöm a címét. Ezután felszaladok a hálóba, előkotrom a fegyveremet, amit valójában soha nem használtam még, és nem is szándékozom, ám most szükségét érzem magammal vinni. Mindenáron vissza kell szereznem a vázát, arra pedig gondolni sem merek, hogy esetleg kudarcot vallok.
Mivel az egész délelőttöm rámegy a kutatásra, muszáj beülnöm valahová ebédelni, mert ki tudja, mikor lesz rá lehetőségem. Amúgy is meg kell terveznem, mit fogok csinálni. Csak egyszerű informatikus vagyok, némi plusz tudással, nem a szó szoros értelmében vett bűnöző. Még sosem fogtam fegyvert senkire, nem fenyegettem, nem zsaroltam, és főleg nem bántalmaztam senkit. Pedig, ha vissza akarom kapni azt a rohadt vázát, nem kizárt, hogy valami ilyesmire kényszerülök majd.
Étvágytalanul forgatom a számban az ételt. Talán szólnom kellene Tommynak. Ő tudná, mi a megoldás, ám rögtön elvetem az ötletet. Amilyen forrófejű, csak a bajt hozná rám, és az egyáltalán nem hiányzik. Ráadásul az is idegesít, hogy a gép előtt kellene ülnöm, mert így tényleg sosem végzek a melóval. Ekkor belém nyilall a felismerés, hogy ha elkészülök, akkor Tommy kéri vissza a vázát. Nem mellesleg, akármikor beállíthat hozzám, és ha nem találja, mi a fenét mondok neki?
Sehogy sem akaródzik elindulnom, azonban nem marad választási lehetőségem. Ezt az ügyet nekem kell megoldanom, és csak remélni tudom, hogy ez a Rhys együttműködő lesz velem. Ha más nem, a fegyverem majd meggyőzi erről.
Az egyik forgalmas utca túloldalán, egy bérház előtt parkolok le. Jó ideig csak figyelem a környéket, valamint az embereket. A Taurust sehol sem látom, Rhys sem bukkan fel. Az egyik lakó kitámasztja a lépcsőház ajtaját, mert bútorokat cipelnek le. Nem húzhatom tovább az időt. Kiszállok a kocsimból, és kihasználva a kínálkozó lehetőséget, besurranok a lépcsőházba. Felmegyek a másodikra, megállok a lakás előtt. Tétovázok, de végül megnyomom a csengőt.
A gyomrom gombóccá zsugorodik, miközben várakozok, ám senki sem nyit ajtót. Egy kanapét cipelnek le éppen, így félre kell állnom az útból, hogy elférjenek. Amint eltűnnek a fordulóban, előkapok egy régi bankkártyát a zsebemből, és néhány gyors mozdulattal kinyitom a zárat. Remegő végtagokkal libbenek be a lakásba, aztán a mögöttem becsukott ajtónak dőlve zihálok. Kell néhány hosszú perc, mire végre ellököm magam a kemény falaptól, és szétnézek. Átmegyek a nappalin, és elsőként a hálóba nyitok be óvatosan, ám senki sem fekszik a vetetlen ágyban. A takaró rendezetlenül hever rajta, a földön néhány ruhadarab szétdobálva, viszont orromat kellemes illat csapja meg. Kissé fanyar, de friss, mint a hajnali erdő. Megborzongok.
Kifordulok a szobából, hogy átnézzem a lakás többi részét. Elsősorban a vázát keresem, csakhogy sehol sem találom, így minden egyebet jó alaposan megszemlélek. Egyértelmű, hogy Rhys nem túl rendszerető, noha alapjában véve tisztaság van mindenhol, csak éppen a holmiját hagyja szanaszét. A könyveken lepődök meg leginkább. Nem néztem volna ki belőle, hogy szeret olvasni. Még a hűtőszekrényébe is bekukkantok, amely kong az ürességtől, csupán néhány dobozos sör zörög az oldalában és egy flakon ketchup. Az szintén feltűnik, hogy sehol egy női holmi, ezért átmegyek a fürdőbe. Itt még erősebben érzem az előbbi illatot. Kinyitom a tükrös szekrényt, férfi dezodor, borotva, és… Síkosító? Hm. Oké, ez nem jelent semmit.
Visszamegyek a nappaliba, már kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Hol a fenében van? De ami fontosabb: Hol a vázám? Pontosabban, Tommy vázája. Ismét ideges leszek. Még Rhys hiányos fotóalbumát is átnézem, azzal kötöm le magam. Öreg hiba, mert rájövök, hogy ez a pasi piszkosul bejön nekem. Akár meglopott, akár nem, hihetetlenül dögös.
Öt óra elmúlik, mire mozdul a kulcs a zárban. Megdermedek. Kínomban már kávét főztem a konyhájában, és épp a csészét teszem le a pultra. Mint a villám, úgy vágódok be a nappaliba, és leülök a fotelbe, amit félig takar az előszoba fala. Heves szívdobogások közepette hallgatom, ahogy valaki ledobja a cipőjét, majd egy kulcscsomó csattan az előszobaszekrény tetején. Nyelek egy nagyot. Rhys úgy sétál el a konyha irányába, hogy észre sem vesz engem. Fehér pólója megfeszül izmos hátán, fekete farmernadrágjának farzsebében a telefonja domborodik. Kinyitja a hűtőt, és előkap egy sört.
– Üdv! – szólalok meg.
Rhys megpördül, arcára kiül a döbbenet, ám nem látszik nagyon ijedtnek.
– Baszki! – nyögi, és drámaian a mellkasára fekteti a szabad tenyerét. – Muszáj rám hozni a frászt? Ki a franc vagy? – kérdezi lazaságot színlelve, és közelebb lépked hozzám.
– Valaki, akitől elvettél valamit – felelem. A hangom magabiztosnak hat, pedig egyáltalán nem vagyok az.
Rhys homloka ráncba szalad, és tekintete nyomban a bejárat felé siklik. Valószínűleg azt fontolgatja, lelépjen-e.
– Összekeversz valakivel – közli, majd meghúzza a sört. Ekkor tűnik fel a nyakán lévő tetoválás. A rendőrségi fotókon még nem volt ott.
– Nem hinném – dőlök előre, hogy ha kell, elő tudjam kapni a nadrágomba dugott fegyveremet. – Szeretném visszakapni.
– Én meg azt szeretném, ha távoznál. Elvégre ez az én lakásom – mutat az ajtó felé a kezében tartott dobozzal.
Felnevetek.
– Fura ezt egy betörő szájából hallani.
Sötét szeme résnyire szűkül, úgy méreget. El tudom képzelni, mennyire pöröghetnek a fogaskerekei, hogy ki a fene lehetek, valamint honnan tudok róla mindent.
– Gőzöm nincs, miről beszélsz, és nem is ismerlek.
Bal kezével sietősen füle mögé tűri a haját. Ez az első árulkodó mozdulat a lelkiállapotáról. Érdekes módon, ettől megjön a magabiztosságom.
– Tegnap éjszaka elvittél tőlem valamit. Kérem vissza! – ismétlem monoton hangon.
Rhys nyakán megrándul egy izom, lép egyet előre, és leteszi a sörös dobozt a dohányzóasztalra. Abban a pillanatban hirtelen megfordul, a bejárat felé akar menekülni, de számítok ilyesmire. Kiteszem elé a lábamat, és elgáncsolom. Mire eszmél, már lovagló pózban ülök a csípőjén, a fegyverem pedig a homlokához nyomom. A rendszeres testmozgásnak megvan a maga előnye, na meg annak a sok-sok óra kempo edzésnek, amit évekkel ezelőtt vettem.
Rhys nagy szemekkel mered rám, valószínűleg nem nézte volna ki belőlem sem a fegyvert, sem azt, hogy le tudom nyomni.
– Oké, nyertél, de nem tudok segíteni – mondja, közben a kezét óvatosan feljebb csúsztatja, a feje mellett.
– Én a helyedben nem nagyon mozognék – figyelmeztetem, mielőtt elérné a fal mellett lévő, jó harminc centis Buddha szobrot. Szavaim nyomatékosítására még a fegyvert is kibiztosítom. Nem izgulok, mert nincs megtöltve, ám ezt neki nem kell tudnia.
– A helyedben én sem mozognék – vág vissza szemtelenül elvigyorodva.
Egy pillanatig csak értetlenül bámulom, és miután rájövök, mire gondol, zavartan köszörülöm meg a torkom.
– Terelésben jó vagy, azonban feleslegesen erőlködsz.
– Nehéz így bármi másra gondolni – emeli meg kissé a csípőjét. – Szeretnék felállni.
– Pedig úgy érzem, már sikerült – mozdulok én is felette, és akaratlanul elmosolyodok, viszont a fegyvert ugyanúgy a homlokának szegezve tartom.
– Sajnálom, de általában ez van, ha egy szexi angyal ringatózik a farkamon – mondja még mindig szemtelenül vigyorogva, én meg a szavai hatására majdnem elfelejtek levegőt venni.
A fenébe! Nem hagyhatom, hogy kizökkentsen.
– Pedig azt hittem, a fegyverekre gerjedsz.
Minek megyek bele a játékába? Teljesen elment az eszem.
– Talán mindkettőre – vonja meg sután a vállát.
Megint megmozdul alattam, és érzem, tényleg kemény odalent. Ám az sokkal jobban zavar, hogy az én testem szintén reagálni kezd az ingerekre.
– De úgy látom, nem igazán hoz zavarba a dolog – szólal meg ismét.
Bosszant a magabiztossága, bár lehet, hogy így álcázza az idegességét. Mégis azt érzem, hiába van fegyver a kezemben, csak szórakozik velem.
– Kevés dolog tud zavarba hozni. Most pedig, ki vele! Hol az a rohadt váza? – keményítem meg a hangomat, és a pisztoly csövét szorosabban a homlokához nyomom.
Rhys grimaszol egyet, biztosan nem lehet kényelmes neki. Altájon különösen.
– Már elpasszoltam – böki ki végre.
Elfojtok magamban egy káromkodást, és veszek egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam.
– Akkor szépen visszaszerzed!
– Megkapod a lóvét, amit érte kaptam, csak szállj már le rólam végre! – veszíti el a türelmét ő is.
– Teszek a lóvéra, nekem a váza kell! – dörrenek rá.
Sötét szemei az arcom pásztázzák. Annyi mindent látni vélek bennük, mégis leginkább a félelem hiánya tűnik fel. Hiába szorítok a fejéhez pisztolyt, egy csepp rettegést sem látok a tekintetében. Vagy hozzászokott már, vagy egyáltalán nem tart tőlem. Egyik se tetszik túlságosan.
Meglepett arcot vág, amikor leengedem a kezem. Leszállok róla, és felállok, mire ő is feltápászkodik.
– Azért így sokkal jobb – morogja, és megigazítja magát odalent.
– Ülj le! – parancsolok rá ismét, a pisztollyal a fotel felé intek.
Rhys ugyancsak meglepődve néz rám, de szót fogad.
– Oké, mire vagy kíváncsi? – sóhajt megadóan, miután lehuppan oda, ahol az előbb még én ültem.
– Ki a megbízód? – kérdezem.
– Senki – vágja rá nyomban. – A vihar miatt álltam meg a házad előtt, nem szándékoztam betörni sehová, ellenben lett az az áramszünet…
– Persze, és véletlenül épp csak a vázát emelted el – horkantok fel.
Azért ne nézzen már ennyire hülyének!
– Ne gondold, hogy örültem neki! – húzza el a száját gúnyosan. – Megleptél, így megfogtam az első kezem ügyébe kerülő dolgot, és leléptem. Ennyi a sztori.
Hosszan a szemébe nézek, a hazugság nyomait keresem, de mindhiába. Rhysnek arcizma se rándul, még csak nem is pislog. Tényleg igazat mondana? Véletlen, hogy pont a vázát nyúlta le? Nem tudom, higgyek-e neki.
